A gyermek és az óvodánk…

A családok életében a legjelentősebb események egyike, amikor a gyermek óvodába lép.

Három éves korukig az apróságok többsége a családi nevelés keretein belül nevelkedik, fejlődik testiekben, lelkiekben egyaránt. A család tagjait ismeri igazán, velük van kapcsolata, tőlük tanulja mindazt, amit három éves koráig elér. Ha több gyermekes családba született, akkor kezdetektől hatnak rá a testvéri kapcsolatok, megtanulja a társakhoz való igazodást is.

Erre a korosztályra különösen jellemző, hogy a biztonságot teljes egészében a család jelenti számára.

Három éves korban a kisgyermek óvodás lesz. A családi nevelés kiegészül az óvodai neveléssel. A gyermek ezután óvodában tölti ideje nagy részét, ahol egy gyermekközösségben kell megtalálnia a maga helyét, barátokra, társakra találni.

Vannak olyan kisgyerekek is, akiknek különösen nagy megrázkódtatást jelent a családtól való elszakadás. Nagy türelemre van szükség, ilyenkor a család és az óvoda részéről egyaránt. Az óvodában ezt az időszakot „beszoktatási időszaknak” nevezzük. Szeretettel, megértéssel, különleges figyelemmel kell ilyenkor körülvenni a kis óvodást a szülőknek,óvodapedagógusoknak egyaránt.

Biztatnunk kell Őt, fel kell keltenünk az érdeklődését azok iránt a dolgok iránt, amelyek az óvodában várnak rá.

A család az óvodai nevelés időszakában is felelős marad a gyermek neveléséért, ezt a jogát, felelősségét nem ruházhatja át az óvodára. Ebben az időszakban azonban már nincs egyedül. Segítséget, közreműködést kap az óvodában szakmai felkészültséggel rendelkező pedagógusoktól, akik partnerei kívánnak lenni a teljes óvodai nevelési szakaszban, akik figyelembe veszik kívánságaikat, igényeiket, készek tanácsokat adnia családi nevelésben jelentkező problémákra.

Pedagógiai programunk célja: a nyugodt családias légkörben, szeretetteljes, biztonságot adó, érzelmekben gazdag óvoda működtetése, a gyermeki személyiség kibontakoztatásának elősegítése. Gyermekközpontú, a másságot elfogadó légkörben különös tekintettel az életkori sajátosságokra, és az eltérő fejlődési ütemre. Törekvésünk az élmény gazdag óvodai élet megteremtése, melyben érvényesül a felnőtt és a gyermek sokszínű együttműködése és a játék elsődlegessége.

Az óvodánk jelenleg 5 csoporttal működik, ahol 9 óvodapedagógus, 3 pedagógiai asszisztens és 6 óvodai dajka látja el a gyermekek körüli nevelési-gondozási teendőket.

Intézményünk 100 kisgyermek fogadására alkalmas.

A csoportok 5 (Csiga, Maci, Katica,Süni,Méhecske)2012 szeptembere óta életkor szerint heterogén összetételűek, ezáltal a testvérek és a barátok is lehetnek egy óvodai csoportban. Az Új Süni csoport viszont tiszta kiscsoportként indult 2021 szeptembertől valamint a Méhecske csoport is 2023 szeptembertől.

Az azonos életkorú gyermekekből álló „tiszta” csoporttal ellentétben, a vegyes csoportokban az óvodát kezdő gyermekek a nagycsalád mintájára épülő közösségbe kerül, ezért a beszoktatás időszaka gördülékenyebb, zökkenő mentesebb.
Az egymást már korábbi évekből ismerő gyermekek elfogadó magatartása, a csoport családias hangulata jelentősen segíti a családból, bölcsődéből érkező kicsik beilleszkedését. Az ilyen csoportokban a gyermekek fogékonyabbá válnak a toleranciára, jelentősen fejlődik empátiás készségük, segítő magatartásuk. A beszoktatás ideje alatt a nagyok szívesen gondoskodnak a kicsikről, dajkálják őket, ringatókat énekelnek nekik, hiszen ők is ezt érezhették, tapasztalhatták az óvó nénijüktől.

Óvodánk fejlesztő játékokban gazdagon ellátott, tágas csoportszobákkal, kényelmes öltözőkkel, valamint esztétikus és modern mosdókkal rendelkezik.

Az épület tetőterében helyet kapott egy tornaszoba, valamint 2014 tavaszától lehetőségünk van óvodás gyermekeinkkel a hét több napján is rendszeresen látogatni a hangulatos világítással kialakított só szobánkat, és annak jótékony, immunerősítő hatását élvezni.

Különóra foglalkozások keretében a gyermekeknek lehetőségük van:

  • Kreatív kézműveskedő tevékenységeken
  • Judo edzésen
  • Ovitornán
  • Hittan foglakozásokon
  • Angol nyelvi foglalkozáson
  • Táncon
  • Ovifocin
  • Gyermek jógán is részt venni

Óvodásainkkal az év folyamán bérletes előadások keretében Zenei koncertek és Bábszínház műsorait tekintjük meg a Faluház Dísztermében.

Az Intézményünk jól felszerelt játszótérrel és tágas udvarral rendelkezik, melynek esztétikus parkosításáról folyamatosan gondoskodunk.

A gyermekeket körülölelő belső, ill. esztétikus külső környezetére nagy figyelmet fordítunk.

Nagyon nagy szeretettel hívjuk és várjuk az óvodánk iránt érdeklődő Kicsi Gyermekeket Szüleikkel együtt, valamint örömmel mutatjuk be óvodánkat személyesen is, és készségesen válaszolunk a felmerülő kérdésekre!

 

 

 

Ismerje meg munkatársainkat

LADOCSINÉ CSEHI SZILVIA
LADOCSINÉ CSEHI SZILVIAIntézményvezető Csiga csoport - óvodapedagógus
A gyermekek iránti szeretet, türelem és megértés a legfontosabbak számomra.A gyermekkori emlékek végigkísérnek egész életünk során. Célom, hogy testileg és lelkileg is egészséges, minél színesebb egyéniségű vidám, nyitott gyerekeket neveljünk.
NAGY GÉZÁNÉ, KATALIN
NAGY GÉZÁNÉ, KATALINIntézményvezető-helyettes Mackó csoport - óvodapedagógus
1988 óta dolgozom a szakmában, már volt óvodásaim gyermekeit is nevelgetve.
Szeretném,hogy minél színesebb egyéniségű, mindenre nyitott, érdeklődő gyermekek kerüljenek ki a kezem alól.
Segítem őket abban, hogy egyéni adottságaiknak, képességeiknek megfelelően fejlődve megismerhessék önmagukat és az őket körülvevő világot.
SZUHAI ADRIENN
SZUHAI ADRIENNÓvodatitkár
Szuhai Adrienn vagyok, egy 3 éves kisfiú anyukája! Egy éve dolgozom a Vackor oviban, ahol pedagógiai asszisztensként kezdtem, majd óvodatikár lettem. Nagyon szeretem a munkámat és remélem sokáig leszek még az óvoda tagja!
ANDROSCH MÓNIKA
ANDROSCH MÓNIKAKatica csoport - óvodapedagógus
Androsch Mónika vagyok, 3 évtizede foglalkozom óvodás gyermekekkel. Arra törekszem, hogy a ránk bízott gyermekeknek szeretetteljes, derűs, biztonságos környezetet biztosítsunk, sok játékkal, mesével,mozgással, egész életükre szóló értékes élményekkel. Célom,hogy gazdag kultúrális értékeinkenket, hagyományainkat megismerve, azt átélve, szabadon bontakoztassák ki tehetségüket és kreatív alkotókká válhassanak.
BENEDEK ZSUZSANNA
BENEDEK ZSUZSANNAKatica csoport - óvodapedagógus
2022. júliustól dolgozom a Vackor Óvodában, melynek programját, szellemiségét közel érzem magamhoz.
Igyekszem a gyerekek között nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott légkört teremteni. Fontosnak tartom a játékban fejlesztést, a kreativitás kibontakoztatását, és az érzelmi intelligencia támogatását.
Munkám során igyekszem átadni a néphagyományokat , ehhez kapcsolódó kézműves technikákat, és a néptánc apró elemeit.
HUSVÉTH TÍMEA
HUSVÉTH TÍMEAMéhecske csoport - dajka
Husvéth Tímea vagyok, 15 éve dolgozom ebben a szakmában, nagyon szeretem a gyerekeket! Egy nagylányom van, és egy csodaszép kislány boldog nagymamája vagyok! Nagyon szeretek itt dolgozni, szuper a közösség, nagyon jók a kollegák! Szeretem látni minden nap a boldog gyermekek arcát!
TÓFALVINÉ CSERPES ORSOLYA
TÓFALVINÉ CSERPES ORSOLYAMackó csoport - óvodapedagógus
1993-as diplomázásom óta egy kisebb megszakítással óvodapedagógusként dolgozom. 1999-ben elvégeztem a nyelv és beszédfejlesztő pegagógus szakot a Bárczi G. gyógyped. főiskolán. Ezen ismereteimnek az Attila utcai tagóvoda logopédiai csoportjában a sajátos nevelési igényű gyermekekkel való foglalkozásom során vettem hasznát. Ebben a speciális csoportban megtanultam, hogy kis lépésekben is nagy eredményeket lehet elérni, s minden kicsi eredménynek örülni kell. Ezt a mai napig a munkám során nagyon fontosnak tartom. Nagyon szeretem a zenét, a művészetet, s a népi kultúrát. Mindezek magjait, a gyermekek lelkében is szeretem elültetni.

TAKÁCS-KÁLMÁN ANNAMÁRIA
TAKÁCS-KÁLMÁN ANNAMÁRIApedagógiai aszisztens
Mindenekelőtt három gyermek büszke anyukája, jógaoktató és egyetemi hallgató vagyok. 2021 augusztusa óta dolgozom a vámosszabadi Vackor óvodában. Legkisebb gyermekem szintén az ovi vidám kis óvodása. Számos korábbi tanulmányom után jelenleg a Soproni Egyetem másodéves német nemzetiségi óvodapedagógus hallgatója vagyok, valamint gyermekjóga foglalkozásokat tartok.
CSALÁNÉ BÁBICS ANITA
CSALÁNÉ BÁBICS ANITAMackó csoport - dajka
Nagy örömmel tölt el ,hogy ebben az óvodába dolgozhatok. Szeretem a gyerekeket,és úgy érzem a gyermekek bizalommal fordulnak hozzám, mert türelmes, megértő, együttérző és segítő magatartást tanusítok feléjük. De nemcsak a gyerekek, hanem az óvónénik segítő társaként is szeretem végezni a feladataimat.
GULYÁSNÉ CSATLÓS ANNAMÁRIA
GULYÁSNÉ CSATLÓS ANNAMÁRIACsiga csoport - óvodapedagógus
2009 óta vagyok a Vackor Óvoda óvónénije.
Szeretek itt dolgozni, célom a csoportomban a vidám, meghitt hangulat megteremtése, hogy a rám bízott gyerekek szeretetteljes, biztonsgos, nyugodt légkörben játékosan szerezzenek új , széleskörű ismereteket. Fontosnk tartom, hogy minden kisgyerek életkorának, egyéniségének megfelelő törődést kapjon tőlem.
BÁLYI MÁRTA
BÁLYI MÁRTACsiga csoport - pedagógiai asszisztens
Bályi Márta vagyok
2014 óta dolgozom a Vámosszabadi Vackor Óvodában, mint pedagógiai aszisztens.
2009 óta foglalkozom gyerekekkel.
Szeretek gyerekek között lenni és segíteni őket az óvodai beilleszkedésben.
Számomra nagyon fontos az empátia, türelem és a jókedv.
KALMÁR-GRÚBER ADRIENN
KALMÁR-GRÚBER ADRIENNCsiga csoport - dajka
Kalmár-Gruber Adrienn vagyok, óvodai dajka, négy gyermek boldog édesanyja. Munkámat hivatásnak tekintem. Fontosnak tartom, hogy kollégáimmal együtt a gyermekeknek kiegyensúlyozott, érzelmileg is biztonságot nyújtó légkört biztosítsunk. Szeretem a gyerekeket, a munkámat és örülök, hogy egy jó munkaközösség tagja lehetek ebben az intézményben. Célom, hogy a kisgyermekek óvodában eltöltött ideje a legkomfortosabb legyen.
MOLNÁR KRISZTINA
MOLNÁR KRISZTINASüni csoport - óvodapedagógus
2004 óta a Vámosszabadi Vackor Óvoda Óvodapedagógusa vagyok
Az eltelt évek alatt a gyerekek szeretete, nevelése, fejlődésük segítése ösztönözte napjaimat. Óvodapedagógusi munkám során, mindíg arra törekedtem, hogy az óvodai közegben a gyerekeket nyugodt, családias légkör vegye körül, mivel idejük jelentős részét az óvodában töltik el
SZAKÁLY-VENESZ VIKTÓRIA
SZAKÁLY-VENESZ VIKTÓRIASüni csoport - dajka
Már kisgyerek korom óta szeretek gyerekekkel foglalkozni, így nagy öröm, hogy már lassan két éve dolgozhatok dajkaként. Jelenleg a Süni csoportos kisgyerekek dajka nénijeként segítem az óvónénik munkáját és a gyerekek mindennapi gondozásában tevékenykedek.
BOGNÁR ERZSÉBET
BOGNÁR ERZSÉBETBölcsőde szakmai vezetője, Nyuszi csoport- kisgyermeknevelő
Bognár Erzsébetnek hívnak, több mint 12 éve dolgozom kisgyermeknevelőként. 2022 januárjában helyezkedtem el a Vámosszabadi Vackor Óvoda és Bölcsődében, mint bölcsődei kisgyermeknevelő. Örömmel tölt el, hogy gyermekekkel foglalkozhatok, végig kísérhetem a mindennapjaikat és, hogy részese lehetek és segíthetem a fejlődésüket. Azon munkálkodom,hogy legjobb tudásom szerint átadjak a gyermekeknek mindent, ami egy bölcsődés korú gyermeknek a legfontosabb, hogy a gyermekek minden nap sok élménnyel gazdagodjanak és reggelente örömmel, mosolyogva lépjék át a bölcsőde küszöbét.
PŐCZÉNÉ TÓTH ANITA
PŐCZÉNÉ TÓTH ANITANyuszi csoport - kisgyermeknevelő
2022-ben kezdtem el dolgozni a Vackor bölcsődében, de a gyermekekkel való foglalkozást már 9 éve elkezdtem. Nagy örömömre szolgál, hogy itt lehetek és nyomon követhetem a gyerekek fejlődését és mindennapjait. Fő célom ,hogy örömmel jöjjenek a gyerekek az intézménybe, valamint hogy legjobb tudásommal segítsem őket fejlődésükben, természetesen saját érettségüknek megfelelően.
POLGÁR SZERÉNA
POLGÁR SZERÉNABölcsődei dajka
2020. szeptemberétől 1 évet a Vackor Óvodában pedagógiai asszisztensként dolgoztam. 2022 áprilisa óta a bölcsödében vagyok dajka. Ezzel a munkával segítem a kisgyermeknevelők munkáját.

CSÓKAOVA ILDIKÓ
CSÓKAOVA ILDIKÓMókus csoport - kisgyermeknevelő
2018-tól kezdtem el dolgozni a Vackor Óvodában pedagógiai asszisztensként. 2021-ben elvégeztem a Kisgyermekgondozó-nevelő képzést, amiutàn az újonnan nyíló Vackor Bölcsőde Mókus csoportjában kezdhettem el dolgozni.
Nagyon szeretem a kisgyermekeknek ezt a korosztàlyàt.Öröm számomra, hogy segìthetek fejlődésükben, részt vehetek tudásuk,mozgásuk és önállóságuk fejlesztésében. Fontos számomra, hogy a gyermekek örömmel jöjjenek társaik közé, nyugodt, barátságos légkört teremtsünk számukra, ezzel hozzásegítve a szülőket, hogy gyermeküket nyugodt szívvel, bizalommal hozzák a bölcsődénkbe.
BARASSÓ-ALASZTICS TÍMEA
BARASSÓ-ALASZTICS TÍMEAMókus csoport - kisgyermeknevelő
2019 decemberében kezdtem el dolgozni a Vackor óvoda dadusakènt. Nagyon hamar megtetszett, hogy a gyerekek közelében lehetek, ezzel segítve az óvónénik munkáját. Igy végeztem el 2022-ben a Kisgyermeknevelő képzést, ami után a Vackor Bölcsőde Mókus csoportjában kezdtem el dolgozni. Munkám során fontosnak tartom a gyermekek testi-lelki fejlődésének segítése, nyugodt barátságos légkör biztosítása és a szülőkkel való jó kapcsolattartás kialakítása.
OROSS RAMÓNA
OROSS RAMÓNABölcsődei dajka

Rólunk mondták…

„Ezt az óvodát azért szeretjük, mert kedvesek az Óvónénik és a Dadusnéni is.

A csoportszoba is szuper lett igazi családias légkör van itt.”

-A pedagógusok szakmailag felkészültek, az itt dolgozók barátságosak, mindent meg lehet beszélni.

-Otthonos , barátségos a légkör, sok program van, amin a szülők is részt vehetnek a gyerekekkel

-jól felszerelt az óvoda, szép rendezett a környéke

-az idejárók figyelnek egymásra

Noémi:

Azért szeretek óvodába járni, mert szeretem a gyerekeket.

 

Miért szeretsz óvodába járni?

Marci:

Nem tudom mit mondjak,de szeretek.

Patrik:

Azért jövök oviba,hogy játszak,Meseországba menjek és hogy pakoljak!

Abigél:

Mert sokat tudunk tornázni.

Nataniel:

Mert sok játék van itt.

Sándor:

Mert szeretem az óvónéniket.

„Én azért szeretem a Vackor óvodát, mert aktívan töltik a gyerekek a napot és sokat vannak a szabadban.”

 

Támogatóink

Mondd el nekünk

Véleményedre, ötleteidre kíváncsiak vagyunk. Írd meg nekünk, válaszolunk rá!

    Egyetértek a feltételekkel.